Az első játéknapon győztek a németek, a másodikon megszerettük Trinidad és Tobagót, a harmadikon jót röhögtünk Verebesen, a negyediken bunkózott egy ghánai, az ötödiken bénázott Ronaldo, a hatodikon kivégezték Ukrajnát, a hetediken Orbán Viktor a nap drukkere, a nyolcadikon szivarozott Maradona, a kilencediken hülyeséget csinált Gyan, a tizediken gólpasszt adott Ronaldo, a tizenegyediken felfedeztük a togói Zidane-t, a tizenkettediken győztek a németek, a tizenharmadikon két portugál szerelmeskedett, a tizennegyediken három sárga lapot kapott Simunic, a tizenötödiken nyolc év után nyertek a franciák, a tizenhatodikon győztek a németek, a tizenhetediken kiállításrekord született, a tizennyolcadikon Fabio Grosso tökösködött, a tizenkilencediken Vieira bosszút állt Aragonesen, a huszadikon győztek a németek, a huszonegyediken Zidane kiverte a brazilokat, a huszonkettediken Bozsik Péter fanyalgott, a huszonharmadikon föltámadt Mitterrand elnök, a huszonnegyediken két és fél góllal vigasztalódott Schweinsteiger. És mit hozott a huszonötödik játéknap?
A nap százszoros válogatottja: Fabio Cannavaro (Olaszország, Juventus) Nem csodálkoznánk, ha a vébé legjobb játékosává választanák a mindössze 176 centiméter magas hátvédet. Pályafutását úgy intézte, hogy éppen a világbajnoki győzelmének napján ünnepelje századik válogatottságát, nála többször csak a legendás Fabio Grosso elődje, bizonyos Paolo Maldini (125) és a kapus Walter Zenga (112) szerepelt a válogatottban, ez utóbbi játékosról még lesz szó. A riporter egyszer úgy jellemezte Cannavaro döntőbeli játékát - ami azért elmaradt a németek ellen nyújtottól -, hogy olyan, mintha két Cannavaro lenne a pályán. Nos, nem is olyan lehetetlenség ez, a Parmában ugyanis öccsével együtt játszott, csakhogy Paolo a harmadik ligás Nápolyba, Fabio az Inter érintésével a Juvéba igazolt. Akár oda is adhatják neki a vébé aranylabdáját, ha már a legnagyobb várományos elvesztette a fejét.
A nap hülyegyereke (és visszavonulása): Zinedine Zidane (Franciaország, Real Madrid)
Kattintás!
Tényleg zseni ez a Zidane, méghozzá az őrült fajtából. Szinte egyedül vitte tovább a franciákat a spanyolok és különösen a brazilok ellen, a döntőben pedig belefejelt Marco Materazzi mellkasába. Mielőtt mi, földi halandók pálcát törnénk egy félisten fölött, azért ne felejtsük el, hogy a sunyi Materazzi mosolyogva osztotta az élete utolsó tétmeccsét játszó Zidane-t. Ezt már a serdülő kettőben tanítják, az ellenfél legjobb játékosának vigyorogva szidd az anyját, nyújtsd a kezed, miközben könnyű halált kívánsz neki, becsüld le férfiasságát és simogasd a fejét, hogy a bíró lássa, mennyire sportszerű vagy. (A franciák visszavágása egy videó Materazzi
legbrutálisabb megmozdulásaiból>>>) Zidane erre kiváló alany, bizonyítja ezt a pályafutása is. Az 1998-as vébén például az őt folyamatosan sértegető szaúdi játékosnak taposott a mellkasára, pedig csapata 4-0-ra vezetett. Két meccsre eltiltották, a döntőben pedig két gólt szerzett a világbajnok Brazília ellen. A bíró most is kiállította a világ legdrágább játékosát, akiért még 2001-ben fizetett 66 millió eurót a Real Madrid a Juventusnak. A piros lapjának - hatvanmillió olaszon kívül - egy ember örülhetett tiszta szívből, és a tévé előtt a feleségének talán azt is mondta: "Megmondtam előre szívem, hogy semmi nem lesz ebből a gyerekből". Abdelhamid Kermali, az algériai válogatott egykori szövetségi kapitánya volt az, akinek Zidane a kilencvenes évek elején felajánlotta szolgálatait, de ő nem kért belőle, mondván, nem elég gyors. Na, ez a Kermali Magyarországon a BLASZ II-ben sem lehetne játékosmegfigyelő. A franciáknak meg azt ajánljuk, hogy augusztusban sürgősen szervezzenek egy barátságos meccset Zidane-nak, ahol elbúcsúzhat a közönségtől, de lehetőleg tegyenek dugót a fülébe, és az sem baj, ha szemellenzővel játszatják.
A nap megdönthetetlen rekordere: Walter Zenga (Olaszország, Crvena Zvezda)
Gianluigi Buffon 453 perce nem kapott gólt a vébédöntő kezdéséig. Hatvanöt percet kellett volna kibírnia a vébé legjobb kapusának, hogy megdöntse honfitársa, Walter Zenga rekordját, aki az 1990-es vébén 517 percig nem kapott gólt. (Oszt mire ment vele, akkor hazai pályán sem tudott aranyat nyerni Olaszország.) Buffont most egyedül csapattársa, Cristian Zaccardo mattolta az USA elleni meccsen, azóta viszont egészen döntő a hetedik percéig nem kapott gólt. Zidane mesteri tizenegyese - a kapufára lőtt büntető a gólvonalon túlra pattant, majd kivágódott a mezőnybe - fosztotta meg a rekordtól Buffont, aki világbajnokként nagy ívben tesz az egészre. Buffon amúgy könnyen megdöntheti Maldini és Zenga válogatottsági rekordját is, mivel még csak huszonnyolc éves és már 67-szeres válogatott. Kapusokhoz képest szokatlanul fiatalon, tizenkilenc évesen védett először a válogatottban. Az olasz kapusok amúgy a pályán is hosszú életűek, Zenga például 39 évesen fejezte be, az 1998-as vébé elsőszámú kapusa, Gianluca Pagliuca pedig most, negyvenévesen igazolt az A-ligás Ascoliba. Ha már Pagliuca:
A nap visszavágása: Olaszország
Klikkolás!
Olaszország utoljára az 1978-as vébé csoportmeccsén nyert Franciaország ellen, pedig azóta öt meccset játszottak egymás ellen. A két utolsó különösen emlékezetes volt. Az 1998-as vébé negyeddöntőjében a franciák tizenegyesekkel (Pagliuca védett), a 2000-es Eb döntőjében pedig a hosszabbításban, aranygóllal nyertek, miután a rendes játékidő 94. percében egyenlítettek. A '98-as vébécsapatból a franciák hat - Fabien Barthez, Liliam Thuram, Thierry Henry, Zidane, David Trezeguet és Patrick Vieira -, az olaszok két - Cannavaro, Alessandro Del Piero - embert tartottak meg, a 2000-es Eb-döntőn pedig a fentieken kívül Sylvain Wiltord és Patrick Vieira, illetve a most sérült Alessandro Nesta és Francesco Totti is ott volt. A franciák most tényleg nekiállhatnak új csapatot építeni, bár sok idejük nincs rá, mert egy Eb-selejtezőcsoportba kerültek a világbajnok olaszokkal és a negyeddöntős ukránokkal.
A nap tizenegyesének megítélője: Horacio Elizondo (Argentína)
Elizondo ezt a vébét kiakaszthatja a falára, a keret már megvan hozzá; ő vezette a Németország–Costa Rica nyitómérkőzést és most a döntőt is. A Malouda esése után megítélt büntetőről, úgymond, megoszlanak a vélemények (vagyis nem volt az), a második félidő nyolcadik percében viszont Malouda másik eséséért járt volna a büntető. Maradjunk annyiban, hogy az argentin bíró a meccset befolyásoló hibát nem követett el, kilóra legalábbis megvoltak a tizenegyesek.
A nap sorozatai Olaszország negyedik világbajnoki címét nyerte, Franciaország az első ezüstérmét. (Az olaszoknál többször csak Brazília győzött - ötször, a németek háromszor, az uruguayiak és az argentinok kétszer-kétszer voltak aranyérmesek.) Egy sorozat folytatódott, kettő megszakadt. Az olaszok sorrendben huszonötödik meccsükön maradtak veretlenek, utoljára 2004. október 9-én veszítettek Szlovénia ellen. A megszakadt sorozatokat sem bánták az olaszok: Franciaország eddig öt döntőt játszott és mindannyiszor győzött, kivéve most; 1984-ben és 2000-ben Eb-t, 1998-ban vébét, 2001-ben és 2003-ban Konföderációs-kupát nyert. Az olaszok pedig a vébéken eddig az összes tizenegyespárbajukat elveszítették. Az átok megszakadt, köszönhetően egy franciának, aki:
A nap cseréje: David Trezeguet (Franciaország, Juventus)
Raymond Domenech francia kapitány valamiért nem szívleli szegény Trezeguet-t. Dél-Korea ellen a 91. percben küldte pályára, Togo ellen végig játszott, le is kötötte a fél védelmet. A döntő századik percéig elfeledte őt a kapitány, mint egy választási ígéretet. A mellőzött sztárt második tizenegyeslövőnek jelölte Domenech, és a Juventus-játékos ki is hagyta, annak rendje és módja szerint. Abban az összeesküvés-elméletben viszont nem hiszünk, hogy Trezeguet ezt bosszúból tette volna.
A nap embere: Fabio Grosso (Olaszország, Palermo)
Képnézegetés!
A FIFA elemzőcsoportjának szakértelmét jelzi, hogy Grossót, a vébé felfedezettjét nem jelölték a 23-as all star keretbe sem, nemhogy a kezdőcsapatba. Persze, a szintén balhátvéd német Phillip Lahm tényleg erős vetélytárs. A FIFA elemzőcsoportjáról csak annyit, hogy kispad nélküli edzők alkotják, kicsit hasonlít az írószövetség vezetőségéhez, tagja például a mi Mezey Györgyünk is, dagadhat a nemzeti büszkeség. A szakemberek nyilván nem vették észre, hogy Ausztrália ellen tizenegyest harcolt ki a tíz emberrel küzdő olasz válogatottnak, ezzel lett nálunk a nap tököse, Németország ellen sorsdöntő gólt szerzett, vagyis kivívta a nap embere címet. Most semmi különöset nem csinált, csak világbajnok lett huszonkét másik olasz fickóval együtt. Ja, és ő, ki más, lőtte az utolsó, mindent eldöntő tizenegyest.
A nap gólkirálya: Miroslav Klose (Németország, Werder Bremen)
Ilyen kevés góllal csak 1962-ben lehetett elnyerni a gólkirályi címet. A chilei vébén négy gól elég volt a címhez, akkor holtversenyben hatan, köztük a mi Albert Flórink lett a gólkirály. Amúgy most nem volt nagy verseny, az ötgólos Klosét hét háromgólos játékos követi, köztük a vasárnap is pályára lépő Zidane és Henry. Ha a két utolsó meccs 0-0-ra végződött volna, akkor még az 1990-es vébénél is kevesebb gól lett volna ezen a vébén: így viszont hátulról a második a 2006-os, 2,29-es meccsenkénti gólátlaggal.
A nap klubcsapata: Real Madrid
Az Index klubgóllövőlistáján Zidane az első helyre lőtte a Real Madridot, holtversenyben a Chelsea-vel (hét-hét gól). A vert mezőnyben négy hatgólos csapat: a Werder Bremen, az Atletico Madrid, az AC Milan és az Arsenal. Jut eszünkbe, szegény Henrynak ez a második idei vesztes döntője, az első a Bajnokok Ligájában volt a Barcelona ellen. A két kupadöntős közül ő játszhatott egyedül vébédöntőt. A másik a barcás Ludovic Giuly lehetett volna, ha a konok Domenech beválogatja. (index.hu)
AJÁNLOM AZ OLDALT
