Hírek : Figo számára lehet, hogy az utolsó mérkőzés következik |
Figo számára lehet, hogy az utolsó mérkőzés következik
DáNiEl 2006.07.08. 21:26
Luis Figo számára a Franciaország elleni vereséggel elúszott a lehetőség, hogy a válogatottbeli karrierjét egy fantasztikus sikerrel zárja le.
Az Internazionale szélsője az elődöntőben 126. alkalommal szerepelt a nemzeti tizenegyben, a lefújás után pedig korábbi játékos társával, Zinedine Zidane-nal cserélt mezt, aki pályafutása utolsó előtti összecsapását játszotta Portugália ellen.
A luzitánok szombaton megismételhetik az ország történetének legnagyobb sikerét, ugyanis eddig egy VB bronz - a két évvel ezelőtti EB ezüst mellett -, amelyre legbüszkébbek lehetnek az ország labdarúgói. A harminchárom esztendős Figo valószínűleg a torna után végleg lemondja a válogatottságot, a 2004-es kontinenstorna után már tartott egy hosszabb szünetet, és csupán tavaly májusban állt ismét Luiz Felipe Scolari szövetségi kapitány rendelkezésére.
"Ha valaki a válogatottban játszik, akkor soha nem szabad elfelejtkeznie arról, hogy az egész ország népe mögötte áll, ő pedig érte játszik" - nyilatkozta Figo, aki 2000-ben a világ legdrágább játékosaként érkezett a Real Madridba a Barcelonától. A portugál aranygeneráció utolsó tagjaként szombaton utoljára érezheti maga mögött ezt.
|