Hírek : Cissé novemberben már játszhat? |
Cissé novemberben már játszhat?
DáNiEl 2006.06.11. 21:38
Djibril Cisse, mint arról már beszámoltunk, szörnyű lábtörést szenvedett a Franciaország - Kína barátságos mérkőzésen. Korházba került, ahol azóta átesett egy műtéten, és az orvosok igazán pozitívan értékelik a helyzetet.
A Liverpool csapatorvosa Mark Waller kijelentésével, miszerint Cisse bõ egy hónapon belül akár ismét edzésbe állhat sokkolta a hallgatóságot. A mûtétet vezetõ francia orvos kissé óvatosabban nyilatkozott, azonban õ is nagyon pozitívan értékeli a dolgokat.
"A mûtét során minden teljesen rendben volt, el kellett végezni némi fém munkát a lábában, hasonlóan ahhoz, ahogy 2004-ben is. Azonban ez a sérülés közel sem olyan súlyos mint az volt. Az elõzõ lábtörésénél 164 napra volt szüksége a felépülésre, ez alakalommal biztos vagyok benne, hogy sokkal kevesebb idõ is elég lesz. Djibril pozitív hozzállásának és kitartásának köszönhette, hogy leküzdötte a multkori sérülést. Biztos vagyok benne, hogy most sem lesz másképp, és véleményem szerint már november elõtt láthatjuk ismét a pályán." -nyilatkozta a mûtétet végzõ francia sportorvos.
Rafa Benitez is megszólalt Cisse sérülésével kapcsolatban és elmondta, nem kívánja eladni ilyen helyzetben játékosát.
"Elõször is szeretném elmondani, hogy mennyire sajnálom Djibrilt, és szeretném, hogy miennél hamarabb felépüljön. Nagyon szerencsétlenül alakultak számára a dolgok, de valóban igaz, hogy most lehetetlen ,hogy eladjuk õt. Azt terveztük, hogy eladjuk õt a Marseille-nek vagy a Lyon-nak, és egy másik játékos vásárlására használjuk fel a pénzt. Beszéltünk mind a két klubbal, de most nem számít a pénz, azt szeretnénk ha novemberben vagy decemberben újra a pályán láthatnánk. Ez egy fontos döntés volt részünkrõl Djibril ügyében, de biztos vagyok benne, hogy nem lesz gond, amikor visszatér a csapatba." -nyilatkozta Rafa Benitez. forrás: liverpoolfc.uw.hu
|