A hazaiak nem bíztak semmit sem a véletlenre, és már az kezdő sípszótól kezdve támadólag léptek fel, aminek a hatodik percben meg is lett az eredménye. Lahm futott fel a bal oldalon, s mivel elcsúszott a védője, a tizenhatos sarkáról lövésre vállalkozott, bombája pedig védhetetlenül vágódott a bal felsőbe a kapufát is érintve. A közép-amerikaiak ugyanennyi idő után válaszoltak, Wanchope lépett ki a leshatárról, és higgadtan lőtte el a labdát Lehmann lába mellett.
A gólfesztivál folytatódott, a tizenhetedik percben Schneider a jobb oldalon betört a tizenhatosra, de lövés helyett inkább keresztbe lőtte a labdát az ötös előtt, a túloldalon érkezett a születésnapos Klose, és újra vezettek a németek.
A szünetben egyik edző sem cserélt, igaz nagyon nem is volt miért, mert mindkét csapat roppant frissen mozgott, és a mérkőzés is sportszerű keretek között zajlott, az egyetlen sárga lapot Fonseca egy szabadrúgás elvégzésének akadályozásáért kapta.
A második játékrészben sokáig szinte semmi sem történt, egy-egy oldalról beívelt szabadrúgás jelentett csak apróbb veszélyt a kapuk előtt. A hatvanegyedik percben aztán újra villantak a németek, Lahm beadását Klose fejelte kapura, Porras először még védett, ám pont a csatár elé ütötte a labdát, aki másodszorra lábbal már nem hibázott, 3-1.
Tizenkét perccel később újra Wanchope lépett ki a tizenhatosnál, és finom bokamozdulattal becsapta a kilépő Lehmannt, egyre csökkentve a Costa Rica-iak hátrányát, de közelebb már nem jutottak ennél a hazaiakhoz a piros-kékek, mert három perccel a lefújás előtt Thorsten Frings bombája végleg eldöntötte, hogy ki a jobb. A Werder Bremen középpályása huszonötről ritkán látható nagy lövéssel pókhálózta ki a kapu bal oldalát, beállítva a 4-2-es végeredményt.
Eredmény, A csoport, 1. mérkőzés:
Németország - Costa Rica 4-2 (2-1)
München
v.: Horazio Elizondo (argentin)
Németország: Lehmann - Friedrich, Mertesacker, Metzelder, Lahm - Schneider, Frings, Borowski (Kehl, 72.), Schweinsteiger - Klose (Neuville, 79.), Podolski
Costa Rica: Porras - Umana, Sequeira, Marin, Martinez (Drummond, 67.) - Solis (Bolanos, 78.), Fonseca, González, Centeno - R. Gómez, Wanchope.
gól: Lahm (6.), Klose (17., 61.), Frings (87.), illetve Wanchope (12., 73.)
sárga lap: Fonseca (30.)(topfoci.hu)