Az 1996-os EB siker óta az egyetlen kakukktojás a négy évvel ez előtti VB volt, ahol nagy meglepetésre a második helyre futottak be a VB idei rendezői, igaz olyan ágról, amelyen egyetlen olyan ellenféllel sem kellett szembenézniük, amely a világranglista első tíz helyében szerepelt volna. A kivétel ez alól a döntőben Brazília volt, amely meg is állította a germánokat, akik azóta sem tudtak nyerni olyan válogatott ellen, amely a ranglista közvetlen élmezőnyében szerepelt, pedig számos alkalommal próbálkoztak ezzel.

A legnagyobb meglepetést talán idén márciusban okozták, amikor Olaszország ellen, Firenzében szaladtak bele egy 4-1-es vereségbe, katasztrófális teljesítménnyel, akkoriban pedig csupán a hazai közvélemény három százaléka bízott abban, hogy kedvenceik megnyerhetik a VB-n, pedig a csoportellenfelekre nem lehet panaszuk, a lengyel, Costa Rica-i, ecuadori triót csak nagy jóakarattal lehetne legyőzhetetlen akadályként emlegetni.

Jürgen Klinsmannt sokat bírálták, amiért a maga feje után ment a csapatépítés során, több, korábban ismeretlen fiatalt is bedobva a mélyvízbe. A legfőbb gond a válogatottakkal talán a nemzetközi rutintalanság. A német klubok az elmúlt években a nemzetközi kupákban kissé háttérbe szorultak, az élcsapatokban pedig már elvétve találni csak meghatározó hazai labdarúgókat.

A legnagyobb támadási felületet viszont a hosszú ideig megoldatlan kapuskéréssel adott Klinsmann önmaga ellen. Másfél év cserélgetés után végül Jens Lehmann mellett tette le a voksát Kahnnal szemben, ezzel ha lehet, még több ellenfelet szerezve magának, mint addig. Egyesek szerint nem lehetetlen, hogy új járnak a germánok, mint 2000-ben az EB-n, amikor Erik Ribbeck vezetésével csúfos kiesés lett a szereplésük vége, három mérkőzésen szerzett mindössze egy ponttal. Papíron ez most nem ismétlődhet meg, hiszen a hazaiak Lengyelországgal, Ecuadorral és Costa Ricával kerültek egy csoportba - a közvélemény pedig bizakodik, hogy a nagy tornákon fokozatosan belelendülő kedvenceik ezúttal hozzák majd magukat.