Hírek : Zaccheroni szívesen lenne a Juventus vezetőedzője |
Zaccheroni szívesen lenne a Juventus vezetőedzője
DáNiEl 2006.06.05. 13:31
Alberto Zaccheroni, a korábban a Milant és az Intert is vezetőedzőként irányító szakember bejelentette, hogy akkor is szívesen lenne a Juventus mestere, ha a torinóiakat az olasz futballbotrány miatt visszasorolják a másodosztályba.
A tréner a Tuttosport napilapnak elmondta, hogy ha úgymond "egyenesbe jött" a gárda, készen áll arra, hogy átvegye az edzői posztot.
"Ha a vezetőségnek kész terve lesz a folytatásról, szívesen lennék a klub edzője" - jelentette ki Zaccheroni. "Újra kell kezdeni mindent, és szilárd erkölcsi alapokat kell lefektetni a pályán belül és kívül is."
"Zac" nem az első, aki bejelentkezett Torinóba: korábban Didier Deschamps, a Zebrák egykori játékosa is jelezte, hogy elvállalná a Juventus irányítását.
A futballbotrányban első számú érintettként kezelt torinóiaknál azután vált kérdésessé a vezetőedző személye, hogy Fabio Capello nem hivatalosan nem vállalta el a munkát abban az esetben, ha büntetésként a másodosztályba sorolják vissza a gárdát. (nso.hu)
|