A közös magyar-horvát pályázati anyag lényeges elemei a szükséges kormánygaranciák és a stadionok impozáns látványtervei. Mindez reményeink szerint meggyőzheti az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának tagjait, hogy Magyarország és Horvátország mellett tegyék le a voksukat a december 8-i szavazás során.
Nehéz helyzetben az olaszok
- A két ország baráti viszonya mára odáig fejlődött, hogy az ő sikerük a mi sikerünk, a mi sikerünk pedig az ő sikerük is, az Eb megrendezése pedig közös siker lesz - mondta felvezető megszólalásában a pályázati bizottságot vezető Gyárfás Tamás, aki nem kerülte ki a rivális Olaszországot sújtó bundabotrányt sem, és azt mondta: - Sokkal nagyobb dicsőség lenne az ereje teljében lévő Olaszországot legyőzni.
Ivo Sanader miniszterelnök tartja a prezentációt
Gyárfás arról számolt be, hogy a szerdai, nyoni prezentáció során Gyurcsány Ferenc kijelölt magyar miniszterelnök közbenjárására Ivo Sanader horvát kormányfő vezeti majd a közös delegációt. Ez azért lényeges, mert pályázónként kizárólag egy-egy ember beszélhet, s így a magyar-horvát kandidálást egy magas rangú politikus képviseli. Gyurcsány azért nem lehet ott az UEFA svájci központjában, mert éppen akkor ismerteti meg a kormányprogramot az Országgyűléssel.
Gyurcsány Ferenc: Tudjuk a dolgunkat
A magyar miniszterelnök ugyanakkor a prezentáció során levetítendő rövidfilmben a következőképpen üzen az UEFA döntéshozóinak: - Sikeresek szeretnénk lenni és sikeresek is leszünk. Megérdemelné ez a két ország, hogy otthont adhasson az Eb-nek. Tudjuk a dolgunkat: stadionokat, szállodákat, autópályákat kell építenünk. Mi készen állunk a feladatra.
A vízilabdázók is a pályázat mellett
Gyárfás Kemény Dénessel, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitányával együtt bejelentette, hogy a július 26-án kezdődő margitszigeti úszó Eb nyitónapján az olimpiai bajnok együttes a horvátokkal találkozik az Eb-pályázat jegyében. - Egyik csapatnak sem illik bele a felkészülésébe a találkozó, de a nemes cél érdekében mindkét gárda első szóra igent mondott a felkérésre. Hiszen tudjuk, csak együtt sikerülhet - mondta a magyar szakvezető.
Kisteleki István: Vissza nem térő esély
Kisteleki István MLSZ-elnök kifejtette, önmagáért beszél az elkészült pályázati anyag, amelyről csak szuperlatívuszokban lehet szólni, mivel tökéletesre sikerült: - Ez egy olyan cél, amely soha vissza nem térő alkalmat kínál arra, hogy a magyar futball ismét régi fényében tündököljön. Tudom, hogy az olajfák alatt nincs béke, de ezt egy ideig mellőznünk kell. A keddi, angolok elleni meccsnek külön tétje, hogy szerdán úgy álljunk az UEFA elé, van mögöttünk labdarúgás - mondta Kisteleki, aki hozzátette, hétfőn és kedden a nemzetközi szövetség két vezetője Budapesten tartózkodott, s szerintük a magyar-horvát pályázat esélye drámaian megnőtt. Ugyanakkor megjegyezte: ettől nem szabad elbízniuk magukat.
Vlatko Markovic: lenyűgözzük az UEFA képviselőit
Kollégája, Vlatko Markovic a tőle megszokott magabiztossággal szólalt fel: - Gyárfás Tamás és csapata óriási segítséget nyújtott a pályázatnak. Számtalan nehézséget küzdött le azzal az elképesztő munkatempóval, amit alig tudtunk követni. Nagyon jó esélyünk van. Az Olaszországban történtek az egész futball számára tragédiát jelentenek, ami feltétlenül a mi malmunkra hajtja a vizet, de nem úgy akarunk győzni, hogy ellenfeleink önmagukat győzik le. Szerintem az UEFA nem hozhat más döntést, minthogy minket támogat, mivel a prezentáció során le lesznek nyűgözve a képviselői.
Kósa Lajos: 2010-re kész az infrsatruktúra
Zárszóként Kósa Lajos, az egyik leendő helyszín, Debrecen polgármestere fővédnökként kiemelte: 2010-re minden stadion készen lesz, minden helyszín két órán belül elérhető lesz, végül hangsúlyozta abbéli meggyőződését, hogy Magyarország és Horvátország üzletileg is képes sikeres Eb-t rendezni.
forrás: mlsz.hu