Hírek : Visszautasították a Bolton ajánlatát Andy Johnsonért |
Visszautasították a Bolton ajánlatát Andy Johnsonért
DáNiEl 2006.05.23. 20:11
Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban ragadt Crystal Palace elutasította az élvonalbeli Bolton nyolc millió fontos ajánlatát. Utóbbi együttes a gólerős Andy Johnsonért szállt csatába, jelen állás szerint sikertelenül.
A csatár már a tavalyi nyáron is az egyik legkapósabb futballista volt a piacon, sokan úgy vélték, rangon aluli számára a második vonal, ám ő végül maradt.
Méghozzá azért, mert a játékos és a klub bízott az azonnali feljutásban, hogy csak egyéves villámlátogatást tesznek a másodosztályban. A terveket azonban nem tudták megvalósítani, a feljutást végül kiharcoló Watford megállította őket a rájátszás elődöntőjében.
A tavaly legkitartóbb kérő Everton hétmillió fontnál kiszállt a Jonhsonért vívott versenyből, az ugyancsak élvonalbeli Wigannel együtt.
A Bolton nyolc millióig elment ugyan, ám az is kevésnek bizonyult a szerződését a tavalyi kiesését követően meghosszabbító játékosért. Andy Johnson tagja a németországi világbajnokságra készülő angol válogatottnak.(nso.hu)
|