Az összecsapásra rég nem látott számú drukker váltott jegyet, de még így is csak kilencezren voltak a lelátón. A Ferencváros hosszú veretlenségi szériája úgy látszik végre megmozgatta a híveket, de a lilák véget vetettek a tizenegy mérkőzésre nyúlott szériának.
A paprikás hangulatot mi sem bizonyította jobban, minthogy az első percben már Sándor György sárga lapot érően rúgta fel Lipcseit, rögtön egy kis lökdösődést teremtve a pályára a két oldal között. Az első gólra a tizenkilencedik percig kellett várni, akkor Szalait buktatták a büntetőterületen belül, Lipcsei pedig épphogy a jobb alsóba küldte a labdát Vlaszák mellett, aki hozzáért egy kicsit a játékszerhez.
Az első komoly lila helyzetre félórát kellet várni, akkor Tisza tevesztette el az irányzékot egy arasznyival, a két csapat tudásáról pedig az az adat árult el talán a legtöbbet, hogy az első negyvenöt percben egy darab kaput eltaláló lövést jegyeztek - az említett tizenegyest...
A második játékrész sérüléssel indult, Laczkó és Leandro futott össze egy fejelésnél, utóbbi bánta a találkozót, orra cipónyira dagadt másodpercek alatt, helyére Budovinszky állt be, negyedórával később pedig a másik oldalon Kovács Zoltán, aki akárcsak ősszel, most is nyerőembernek bizonyult. Az hajrában már négy támadóval rohamoztak a vendégek, aminek meg is lett az eredménye a sérülések miatti hatperces hosszabbításban. Előbb Böjte révén emberhátrányba kerültek az újpestiek, aztán következett a meglepő fordulat!
Botis rövid felszabadítását Kovács a tizenhatos előteréből vágta Kemenes kapujába, majd a 95. percben Kovács újabb lövése után Rajczi próbálkozott, a labdát azonban Botis kivédte a gólvonalon. A moldáv védő mehetett zuhanyozni, a vendégek pedig tizenegyeshez jutottak, amit Rajczi vállalt el, és a gólkirályjelölt nem is hibázott. A lefújás előtt Tőzsér és Kovács kakaskodtak, amelybe bekapcsolódott szinte valamennyi játékos, Saskőy pedig inkább lefújta a mérkőzést, néhány másodperc múlva pedig kiállította a lilák gólszerzőjét.
Borsodi Liga, 23. forduló:
Ferencváros - Újpest FC 1-2 (1-0)
Üllői út, 9000 néző
vezette: Saskőy
Ferencváros: Kemenes - Balog, Tímár, Botis, Leandro (Budovinszky, 48.) - Bognár, Lipcsei, Tőzsér, Laczkó - Bajevski (Bartha, 86.), Szalai (Fitos, 72.)
Újpest: Vlaszák - Tóth B., Böjte, Vanczák, Vermes (Kőhalmi, 64.) - Hullám (Kovács Z., 59.), Sándor (Lucas, 79.), Tóth N., Füzi - Tisza, Rajczi
gól: Lipcsei (18., 11-esből), illetve Kovács Z. (91.), Rajczi (95., 11-esből)
piros lap: Botis (94.), illetve Böjte (90.), Kovács Z. (a lefújás után)
sárga lap: Lipcsei (11.), Bajevski (32.), Tímár (58.), illetve Sándor (1.), Böjte (44., 90.), Vanczák (71.), Rajczi (91.)